A legtöbben tartunk kicsit a változásoktól, az új kihívásoktól, vajon elegek leszünk-e hozzá, vajon hogyan fogunk rájuk reagálni és hogy jót hoznak-e nekünk vagy sem. Mindenki szeret a konfort zónájában tartózkodni, amiről tudja, hogy ismerős és biztonságos. Az egyik legalapvetőbb és legősibb ösztönünk a túlélés ösztöne, az hogy az élet körülményei a lehető legtámogatóbbak és legbiztonságosabbak legyenek a fennmaradásunkhoz. Amit mégiscsak tudnunk kell, hogy az ember – és az állatok meg a növények is, azaz minden élőlény – hihetetlenül és csodálatos módon képesek alkalmazkodni az új körülményekhez, mind szellemi, testi és lelki szinten is.

Sokszor, ha valami új dolog előtt állunk, aggodalom, félelem és kétséket kerítenek hatalmukba, hiszen amiben már vagyunk, azt legalább ismerjük, legyen az jó vagy akár rossz, hogy vajon az új mit hoz majd magával, talán még rosszabbat, mint amiben most vagyunk, vagy éppen kiderül, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk olyan jók, mint hittük. Szembesülni ezzel a ténynel mindig nehéz és csak az önmagunk iránt tanusított feltétlen szeretet és elfogadás képes ezt orvosolni. Ebben szeretnék segíteni a következő kopogtató forgatókönyvvel.

Alapállítás:

Bár félek a változástól, attól tartok, hogy a helyzet akár rosszra is fordulhat és nem az fog történni, amire vágyom és számítok, mégis mélységesen szeretem és teljesen elfogadom magam és az érzéseimet is.

Bár félek az új kihyvásoktól, bár vágyom arra, hogy végre meglépjem őket, fejlődjek és tovább haladjak, de mi lesz, ha nem vagyok elég jó és elbukom. Ha felégetem magam mögött a hidakat, akkor mi lesz, ha valami nem sikerül és nincs hova visszatérnem és két szék között a padlón kötök ki? Én mégis el akarom fogadni ezeket a kétségeket és félelmeket, ugyanúgy mint önmagamat is.

Bár kicsit tartok ettől a helyzettől és az új kihívásoktól általában véve, mert lehet, hogy nem vagyok olyan jó, mint hittem és egyébként is vannak rajtam kívül álló tényezők is, én mégis nyitott vagyok arra, hogyha követem a vágyaimat és hallgatok a szívemre, akkor úgyis kapok majd elég támogatást és erőt, amikor, ahol és ahogyan szükségem lesz rá.

SZÖ: Félek a változásoktól.

SZSZ: Mi lesz, ha most kilépek a jelenlegiből és felégetem a hidakat magam mögött, és mégsem jön be a tervem?

SZA: Hogyan fogom folytatni az életem?

O: Most legalább biztonságban vagyok.

Á: Ezt a helyzetet már ismerem.

KCS: Ehhez már vannak megoldási lehetőségeim, tudom hogyan kezeljem.

KA: De mi lesz velem ezek nélkül a jól ismert biztosító kötelek nélkül?

F: Majd lógok a semmiben és lezuhanhatok…semmi sem tart meg.

SZÖ: Kétségeim vannak, vajon lépjek, mozduljak-e?

SZSZ: Valóban kell nekem ez az egész?

SZA: Ki mondja, hogy lépnem kell?

O: Mi lenne, ha inkább a fenekemen maradnék?

Á: Bár vágyom a változásra, de mi lesz, ha akkor sem lesz jobb?

KCS: Akkor még rosszabb lesz, mert a remény is elvész.

KA: És csak egy csomó energiámba is időmbe kerülne az egész.

F: Van ennek így értelme?

SZÖ: De hát az élet folyamatosan változik.

SZSZ: Én sem maradhatok egy helyben.

SZA: Nem maradhatok le.

O: Később csak bánnám a gyávaságom, ha most nem kezdenék bele.

Á: Hiszen mi történhet?

KCS: A legrosszabb esetben nem járok elsőre sikerrel.

KA: De bármikor újra próbálkozhatom, vagy akár rádöbbenhetek, hogy másra vágyom.

F: Legalább nem lesz bennem az érzés, hogy mi lett volna…

SZÖ: Én minden tőlem telhetőt megtettem.

SZSZ: Más is elbukott már… a legsikeresebb embereknek a legnagyobb a hibaaránya.

SZA: A próbálkozások tanítanak bennünket.

O: Egyébként is büszke lehetek magamra, mert sokan neki se vágnának.

Á: Büszke vagyok a bátorságomra és a kalandvágyamra.

KCS: Büszke vagyok arra, hogy fejlődni akarok.

KA: Minden tőlem telhetőt megteszek, ennél többet más sem várhat el tőlem.

F: Mi lenne, ha adnék magamnak egy esélyt?

SZÖ: Mi lenne, ha belevágnék?

SZSZ: Nem kell a jövőben élnem, elég, ha megélem a pillanatot és a cselekedeteimet.

SZA: Elengedhetem az elvárásaimat.

O: Hiszen lehet, hogy valami sokkal jobbat kapok, mint amit reméltem.

Á: Annyiszor megtörtént ez már velem.

KCS: Elterveztem valamit, ami dugába dőlt…

KA: És kaptam helyette valami sokkal csodálatosabbat.

F: Ez most is megtörténhet velem.

SZÖ: Most nem is én lennék a múltbeli hibáim és bukásaim nélkül.

SZSZ: És tudatosítom magamban, hogy szeretem és szeretni akarom magam így, ahogy vagyok.

SZA: A hibáim és a bukásaim voltak eddig a legnagyobb tanítómestereim.

O: És még mindig itt vagyok.

Á: Élek és virulok.

KCS: Sosem kaptam olyan kihívást eddig, ami ha elbukom a túlélésem veszélyeztette volna.

KA: Miért lenne most másként?

F: Tudom, hogy vigyáznak rám fentről.

SZÖ: Tudom, hogy mindig elég tehetséget és erőt kapok a feladataimhoz.

SZSZ: Vagy elég erős és érett vagyok a sikertelenség feldolgozásához.

SZA: Elég erős vagyok, eddig mindig felálltam, ha földre kerültem.

O: És minnél erősebb és érettebb vagyok, annál biztosabb, hogy képes vagyok továbblépni még akkor is, ha valami közbejönne.

Á: Nincs mit veszítenem.

KCS: Csak az esélyt, ha most nem vágok bele.

KA: Nem akarom elveszíteni az esélyt.

F: Meg akarom ragadni örömmel és bizalommal.

SZÖ: Kész vagyok arra, hogy belevágjak.

SZSZ: Tudom, hogy mindenem megvan ehhez a feladathoz, ami csak kell.

SZA: Erő, bátorság és hit.

O: Bízom magamban és bízom az Univerzumban.

Á: Úgy döntök, hogy feltétel nélkül szeretem és elfogadom magam, bármi is történjen.

KCS: Alig várom, hogy nekifoghassak.

KA: Itt az idő!

F: Gyerünk!

Hálát és szeretetet küldök minden sejtemnek és önmagamnak, mert ennyire bátor és bizalommal teli vagyok. Kész vagyok a feladatra, amely tudom, hogy egy újabb és magasabb energiaszintre emel, bármi történjék is a kivitelezés közben. Szeretem az életet és a világot! Béke!

Akár egy Ho’oponopono kör is segíthet, hogy végleg lezárjuk a kétségeinket és készek legyünk a változásra.

Jó kopogtatást!